Mesterséges intelligencia a biztonságtechnikában

Prof. Dr. Rajnai Zoltán dékán úr megtisztelő felkérésének és támogatásának köszönhetően 2019. szeptember 11-én 16:15-kor indítottam el az országban elsőként az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Karon a Mesterséges intelligencia a biztonságtechnikában című, szabadon választható tantárgyat, több mint húsz hallgató részvételével.

Tantárgyi leírás: A mesterséges intelligencia néhány formájával és az általa megvalósuló alkalmazásokkal – még ha ez nem is tudatosul sokunkban – már szinte mindenki találkozott. Mesterséges intelligencia segítségével válik kezelhetővé a nagyvárosok kaotikus közlekedése, mesterséges intelligencia segíti az internetes keresőkben, illetve az okostelefonokban a hangfelismerést, mesterséges intelligencia segít a számunkra ismeretlen szövegek mondatszintű lefordításában – hogy csak néhány, a hétköznapi életben is megjelenő mesterséges intelligenciára, gépi tanulásra épülő megoldásra gondoljunk. A mesterséges intelligencia megannyi területen megjelent, így többek között a számítástudományban, a repülés és automatizálás területén, az intelligens épületekben, a szociális ellátásban, a precíziós mezőgazdaságban, az oktatásban, az egészségügyben, a gazdaság és a pénzügyek területén, az ipar 4.0-nál, a robotikában, a honvédelemben, a biztonságtudományban. A tantárgy célja elsősorban az, hogy a biztonságtechnika és a biztonságtudomány területén, vagy annak fókuszában vizsgálja a mesterséges intelligencia témakörét.

A féléves tematika a következő:

  • A tantárgyi követelményrendszer ismertetése. Bevezető előadás: A mesterséges intelligencia és a robotika története
  • A mesterséges intelligencia kapcsolata a többi tudománnyal I. (kommunikáció-nyelvészet, pszichológia, szociológia, antropológia, etológia, közgazdaságtudomány, stb.)
  • A mesterséges intelligencia kapcsolata a többi tudománnyal II. (matematika, informatika, programozási ismeretek, adattudomány, algoritmizáció, statisztika, stb.)
  • A mesterséges intelligencia megjelenési formái (ipari robotok, humanoidok, animoidok, botok, stb.)
  • Az ember találkozása és együttműködése a mesterséges intelligenciával, a Sheridan-féle skála, gépi tanulás és tanítás, gépi autonómia és önrendelkezés, mintázatok
  • A szakértői rendszerek felépítése és működése, az adat- és tudásbázisok létrehozása és használata
  • A mesterséges intelligencia fejlesztésének fontosabb hazai és nemzetközi szereplői, kiemelten az Intel és Movidius nevű megoldása, a Google Home, az Amazon Echo, az Aliexpress és egyéb kereskedők mesterséges intelligencia megoldás- és termékkínálata
  • A mesterséges intelligencia segítségével megvalósított biztonságtechnikai megoldások
  • A mesterséges intelligencia segítségével megvalósított információbiztonsági megoldások
  • A mesterséges intelligencia alkalmazása a honvédelem területén
  • A mesterséges intelligencia alkalmazása a nemzetbiztonság területén (írásfelismerés, szöveg- és személyazonosítás)
  • Domotika – Az intelligens otthonok és épületek információbiztonsága
  • A társadalmi kredit rendszere
  • Záró előadás: A mesterséges intelligencia lehetséges jövője. A félév során kiadott egyéni és kiscsoportos feladatok értékelése. A félév zárása.

ITM vizsgaelnöki hosszabbítás informatikai szakmákban

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium Infokommunikációs Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Főosztály elbírálta pályázatomat, melyet a szakmai (OKJ) vizsgák elnöki feladatainak ellátására nyújtottam be. Határozatuk értelmében az informatikai szakmacsoportban 2024. június 12-ig vagyok jogosult vizsgaelnöki tevékenység végzésére.

A https://oszn.mer.gov.hu/?oldal=kereso oldalon a nevemre rákeresve látni lehet, hogy mely szakmákban van még vizsgaelnöki jogosultságom.

Az ITM határozata itt tekinthető meg:

A Humán Szakemberek Országos Szövetsége szakértője lettem

Ma vettem át Dr. Hegedűs Henrik PhD. főtitkár úrtól az általa és Prof. Dr. Poór József DSc. elnök úr által aláírt oklevelet, amelyik tanúsítja, hogy a Humán Szakemberek Országos Szövetségének (HSZOSZ) szakértője lettem. A szakértői címmel a tudományos (oktatás, kutatás, publikálás) munkásságom mellett a több mint tíz éves szakmai gyakorlati tapasztalatomat ismerték el. Szakterületeim: az emberi erőforrás menedzsment stratégiai tervezése, szervezet- és rendszerfejlesztés, emberierőforrás-fejlesztés, mediáció, HR-informatika és egyéb technikai alkalmazások, menedzsment tanácsadás.

Arra biztatom a Kedves Kollégákat, hogy ha megfelelnek a szakértői minősítés feltételeinek, adják be a pályázatukat! Bővebb információ itt található.

 

Digitális környezetünk fenyegetettsége a mindennapokban

2018 év végén jelent meg Sabjanics István és Bencsik Balázs szerkesztésében a Digitális környezetünk fenyegetettsége a mindennapokban című kötet, amelyik az előző évben azonos címen megrendezett konferencián elhangzott előadások szerkesztett tanulmányait tartalmazza.

Az én „Mutatószámok a szervezetek életében, különösen az információbiztonság területén” című tanulmányom a 111. oldaltól kezdődően olvasható. A kötet itt az előadásom prezentációja pedig itt érhető el.

Megjelent Haig Zsolt professzor úr új könyve

Az információbiztonság témájában és a kapcsolódó területeken viszonylag gazdagnak mondható a hazai, magyar nyelvű szakkönyvkínálat. E könyvek közül szakmai igényességével és a terület fejlődését elősegítő értékes gondolataival emelkednek ki a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar oktatójának, Haig Zsolt professzor úrnak a könyvei.

A 2018-as év végén jelent meg professzor úr legújabb könyve az „Információs műveletek a kibertérben” címmel, mely szabadon elérhető itt pdf formátumban.

A könyv 4 nagy fejezetben, összesen 343 oldalon ad átfogó ismereteket az információs és kommunikációs technikák és technológiák fejlődéséről, a jelenleg használatos hálózatos infokommunikációs technológiákról, az információs műveletekről, a kibertérben megvalósuló információs műveleti képességekről.

Megtiszteltetés a számomra, hogy professzor úr két tanulmányomat is érdemesnek találta arra, hogy könyvében hivatkozzon rá.

 

Példa a társadalmi kreditre

A Kínában 2020-ban bevezetésre kerülő társadalmi kredit rendszere arra is alkalmas lesz, hogy az egyébként mindenféle felelősségérzet nélkül továbbhajtó autósokat (mint amilyen a fehér jármű sofőrje), akik miatt minimum két sofőr került komoly bajba, szigorúan megbüntesse.

Szakmai vizsgaelnöki tevékenységem folytatása

Az OKJ-s (szakmai) vizsgaelnöki és vizsgabizottsági tagi jogosultság része, hogy a törvényben meghatározott feltételek szerint részt veszünk a tevékenységünk folytatásához szükséges ismereteket adó felkészítésen.

Én 2018. november 28-án vettem részt egy ilyen képzésen, ahol kiváló, a törvényi hátteret jól ismerő, s azt a gyakorlatban is alkalmazni tudó szakemberek előadásai révén frissítettem ismereteimet. Ma érkezett meg az erről szóló tanúsítvány:

2019-es szakmai és tudományos terveim

Szokásom szerint minden év végén összeállítom a következő év fontosabb projektjeinek a listáját. Íme a 2019-es lista:

  • A 2018-as évben előadott konferencia-előadásaimhoz kapcsolódó tanulmányok elkészítése, megjelentetése.
  • Az intelligens/okos város témában további kutatások végzése, tanulmányok készítése, megjelentetése.
  • Zsoldosok témában kutatás, majd könyvek írása (ha ismersz olyan katonát, aki zsoldosként szolgált, kérlek, szólj neki, merthogy keresek interjúalanyokat).
  • Generációk témában könyv írása (nem a klasszikusnak mondható veterán, babyboom, x, y, z, alfa felosztást követve).
  • Mesterséges intelligencia témában kutatni a biztonságtechnika, a művészetek, az agrárium területén.

Izgalmas terület a társadalmi kredit rendszere – nos egy kínai tanulmányút is tervbe van véve. Illetve és/vagy a brüsszeli NATO központba is van egy pályázati lehetőségem intelligens városok információbiztonsága témában.