könyvismertető kategória bejegyzései

Környezetfilozófia és környezetbiztonság

2011-ben jelent meg a „A KÖRNYEZETFILOZÓFIA ÉS A KÖRNYEZETBIZTONSÁG
RENDSZERELVŰ ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYOS MEGKÖZELÍTÉSE” című könyvem, néhai Staller Tamás professzor úr, a Szent István Egyetem és az Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem
egyetemi tanára, barátom inspirálására, aki egyben ennek az első kiadásnak a lektora is volt.

Most, 2021-ben, tíz évvel az első kiadás után jelent meg a 3. átdolgozott kiadás, melyet Staller Tamás professzor úr emlékére ajánlottam fel.

A kiadvány elektronikus változata itt érhető el, s változtatás nélkül szabadon terjeszthető: kollar_csaba_kornyezetfilozofia_es_kornyezetbiztonsag

 

A gépi tanulás matematikája – könyvajánló

Sokra értékelem azokat az oktatókat, kutatókat, gyakorlati szakembereket, akik tudásukat önzetlenül osztják meg a társadalom adott téma/terület iránt érdeklődő tagjaival.

A mesterséges intelligencia, s azon belül a gépi tanulás matematikája témájában a közelmúltban jelent meg elektronikus formában a „Mathematics for Machine Learning” című könyv, amelyik felépítésében és tartalmában egyaránt a legfrissebb megközelítések mentén magas szakmai színvonalon ad átfogó ismereteket az olvasónak.

A könyv az alábbi linken keresztül tölthető le:

https://mml-book.github.io/