előadás kategória bejegyzései

Kína és a társadalmi kredit rendszere

A Magyar Hadtudományi Társaság Elektronikai, Informatikai és Robotikai Szakosztályának 2018-as Robothadviselés című tudományos-szakmai konferenciáján tartottam előadást „Rabok legyünk, vagy szabadok? – (Városi) kényelmünk és biztonságunk a társadalmi kredit fókuszában” címmel.

A kutatási témával az Óbudai Egyetemen az Innovációs és Technológiai Minisztérium által meghirdetett ÚNKP-19-3-I-OE-38 kódszámú Új Nemzeti Kiválóság Programja támogatásának köszönhetően tovább foglalkoztam, s a Hadtudomány című folyóiratban publikáltam zárótanulmányomat „Kína és a társadalmi kredit rendszere” címmel.

A teljes tanulmány az alábbi linken érhető el:

http://mhtt.eu/hadtudomany/2020/2020_2szam/079-097_Kollar.pdf 

 

 

Biztonság és technika a mesterséges intelligencia korában

Már több éve vagyok rendszeres előadója az Óbudai Egyetem Kutatók Éjszakája rendezvényeinek. Minden évben arra törekszem, hogy új, izgalmas, akár vitát generáló témákról beszéljek a hallgatóságnak.

Ebben az évben az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar Mesterséges Intelligencia Műhelyének kiemelt kutatási témájával, a mesterséges intelligencia és a biztonságtudomány kapcsolatával foglalkoztam előadásomban „Biztonság és technika a mesterséges intelligencia korában” címmel.

Az előadás prezentációja itt tekinthető meg:

Domotika – életünk, kényelmünk és biztonságunk robotizált épületeinkben

A Magyar Hadtudományi Társaság Elektronikai, Informatikai és Robotikai Szakosztálya több mint húsz éve szervezi meg minden évben a Robothadviselés tudományos-szakmai konferenciát, melynek már közel öt éve rendszeres előadója vagyok. Az idei előadásomban az intelligens házakkal foglalkoztam, s arra kerestem a választ, hogy a kényelmünk és biztonságunk hogyan érhető el a domotika rendszerek segítségével.

Az előadás prezentációja itt tekinthető meg:

Életünk és biztonságunk a mesterséges intelligencia elsősorban városi léptékében

Életünk és biztonságunk a mesterséges intelligencia elsősorban városi léptékében címmel tartok előadást két nap múlva Siófokon a TECHference 2020 összipari konferencián és kiállításon. A prezentáció lassan elkészül. A konferencia hivatalos weboldala itt érhető el.

Innováció és kommunikáció a mesterséges intelligencia korában a Társadalmi Kredit Rendszere fókuszában

MTAInnováció és kommunikáció a mesterséges intelligencia korában a Társadalmi Kredit Rendszere fókuszában címmel tartok holnap előadást a Magyar Tudományos Akadémián az INNOVÁCIÓ-KOMMUNIKÁCIÓ A VÁLLALATOKNÁL című, az MTA GTB Kommunikációmenedzsment Munkabizottsága által szervezett tudományos konferencián.

Az előadás prezentációja itt tekinthető meg:

A mesterséges intelligencia Kínában

Holnap – 2020. február 27-én – a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartok előadást „A mesterséges intelligencia Kínában – a Társadalmi Kredit Rendszerének (nem csak) információbiztonsági kihívásai” címmel „A mesterséges intelligencia alkalmazásának hatása az alapjogokra” című tudományos konferencián.

Az előadás prezentációja megtekinthető itt:

Kutatási módszerek a had-, rendészet-, és biztonságtudományokban

Kutatási módszerek a had-, rendészet-, és biztonságtudományokban címmel tartok előadást a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar Katonai Műszaki Doktori Iskola doktoranduszainak ma délelőtt „A tudomány kapujában” című workshopon.

Az előadás prezentációja itt tekinthető meg:

Szinergia és szingularitás a polgári és katonai életben

Szinergia és szingularitás a polgári és katonai életben címmel tartok előadást a ROBOTHADVISELÉS 2019 Robottechnológia és Kiberbiztonság tudományos konferencián, melynek időpontja: 2019. november 27., helyszíne: Nemzeti Közszolgálati Egyetem Zrínyi Miklós Laktanya és Egyetemi Campus, Budapest.

Az előadás prezentációja itt tekinthető meg:

A mesterséges intelligencia társadalmi léptékű működése

Az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Karon 2019. november 21-én, délután tartok előadást a Mérnöki Szimpózium a Bánkiban című konferencián „A mesterséges intelligencia társadalmi léptékű működése – A társadalmi kredit rendszere (nem csak) Kínában” címmel.

Szolgálati közlemény: A prezentáció az Innovációs és Technológiai Minisztérium Új Nemzeti Kiválósági Programjának támogatásával készült.

Az előadás prezentációja itt tekinthető meg:

 

A biztonságtudatosság oktatása a mesterséges intelligencia fókuszában

Tóth Péter professzor úr megtisztelő meghívására fogok előadást tartani 2019. november 21-én, délelőtt a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen az I. Szakképzés és oktatás: Ma – holnap konferencián  „A biztonságtudatosság oktatása a mesterséges intelligencia fókuszában” címmel.

Az előadás prezentációja itt tekinthető meg: